header


Geoládakör ismét

Írta: Tóth Péter • 2017. május 04. • Geoládázás, , , Comments

Régen voltunk már geoládázni, de az elmúlt hetekben valahogy ismét szóbakerült a kincsvadászat, így hamar megterveztünk egy kisebb túrát Győrújbarát – Nyúl – Pannonhalma útvonalon.

Összeraktunk minden szükséges eszközt: lista a ládákról, GPSt, tollat és a biztonság kedvéért egy tabletet is, és hajrá. Első ládánk Csanakon várt minket, ami rövid keresgélés és kevés bénázás után hamar meglett. A második sem volt több idő a Kopjafa felé, majd a harmadik szinte azzonal meglett a Kopjafánál, hiszen pár éve már megtaláltuk. Következett a győrújbaráti kilátó. Ezt a ládát már többször is kerestük, de sajnos mindig csak a láda helyét találtuk meg. Kicsit hosszabb keresgélés után most is ez lett az eredmény, mert a ládát valaki elvitte. Sajnos nagyon sokan már csak élvezetből is elviszik a ládákat, sőt olvastam már olyanról is, hogy volt olyan ládavadász, aki összeszedte, amiket megtalált, hogy nehogy más esetleg megtalálja. De azért szerencsére a legtöbb ilyen kis láda mindig karban van tartva, vagy ha eltűnik, pótolva van.

Ezután folytattuk az utunkat a győrújbaráti rádiótorony felé, félúton kicsit megálltunk pihenni, mert Berninek begörcsölt a keze, de ami indulás után várt ránk, na olyannal azért ritkán találkozik az ember.
DSCN1133
Az, hogy egy család az emelkedő közepén szinte elénk áll még úgyahogy okés, bár azért már ez is meglepő volt, de utána jött egy autós, hogy az orosz emlékművet keresik. Mondtam neki, hogy arra van tovább előre, de autóval nem lehet felmenni, max terepjáróval. Valamint gondoltam magamban, egy kis séta sem árt, ha már kijönnek a természetbe. Ő viszont mondta, akkor is kocsival megy oda, és ezzel távoztak is a jelölt irányba. Mivel mi is arra mentünk, mint ők, szépen láttuk, hol ért le az autó alja a különböző mélyedéseknél, de az igazi meglepetés akkor jött, mikor a betontorony előtti emelkedőhöz értünk, és megláttuk az autót fent az emlékmű mellett kb. 3 méterrel, és ők meg vígan fotózkodtak, hogy kirándulni vannak.

Ide gyalog vagy bringával sem egyszerű felmenni, nemhogy autóval. Az meg különösen elszomorító, hogy az emberek egy része már mindenhová autóval akar menni, és lehetőleg a céltól 1 méterre megállni. Hiszen gyalogolni lassú, meg amúgyis, azért van a kocsi. Csak éppen a természet magas ívben figyelmen kívül van hagyva. Lényeg, hogy ő ne sétáljon lehetőség szerint 10 méternél többet, mert akkor már lehet, hogy megizzad.

Na mindegy, lépjünk tovább, a ládát már itt is megtaláltam én pár éve, így kicsit hagytam a többieket keresgélni, de szerencsére hamar ráleltek. Gyors logolás után következett a túra legjobb része: a hosszú, nyugodt gurulás. A nyúli pihenőnél megvártuk egymást, és megnéztük, hol lesz a következő rejtekhely. A térkép a borospincék utcáját jelölte, így rövidesen már gurultunk is a megadott koordináták felé.

A borospincék festői utcájában minden alkalommal imádok tekerni, hiszen varázslatos hangulata van ennek a kis résznek. Mint az eddigi ládákat, már ezt is megtaláltam pár éve, de most hiába kerestem ott, ahol akkor volt, semmit sem találtam, csak pókhálót. Nos, akkor gpst elő, koordináta beütve, és valóban, a láda közel 10 méterrel odébbköltözött. Persze így már hamar meglett, és mivel a keresgélés sok időt elvitt a túra során, már lassan kezdett mindenki éhes lenni. Megbeszéltük, hogy a pannonhalmi részt legközelebb vadásszuk le, mára elég lesz ennyi is, viszont Nyúlon még volt egy láda, azt már nem akartuk kihagyni, valamint ha enni akartunk így ünnepnapon, mindenképpen a falu főutcáján kellett keresnünk egy éttermet, aminek a láda pont útba esik.

Ez a láda már többször is kifogott rajtunk, és most is közel volt hozzá, de egy szerencsés véletlennek köszönhetően meglett, pedig már néztük ott többször is.

Ezután már az étterem keresés volt az első számú cél. Nagyon sokat nem variáltunk a témában, hiszen az első ami nyitva van, jó lesz alapon a Platán csárda lett végcél. Aki nem ismeri a helyet, annyit mondhatok, hogy nagyon finomak az ételek, és nem is vészesen drága hely.

Miután jól laktunk, már csak haza kellett tekerni Győrújbaráton át. A 82-es főút amúgy se veszélytelen, de ünnepnapokon még rosszabb, így amikor csak lehet, kerülni szoktuk. De talán ha minden jól megy, rövidesen tényleg kerékpárúton tekerhetünk errefelé, legalábbis ezt ígérik.

Összességében egy remek vadászat volt ez a nap, és ismét szeretnénk folytatni, de legközelebb a győri ládákat begyűjtve.

Közzétette: Tekerés az élet – 2017. május 4.

 



Új kerékpár: C12 Glandon

Írta: Tóth Péter • 2017. április 08. • Túra, , , Comments

Berni már nagyon régota gondolkozott rajta, hogy kellene neki egy országúti bringa, hiszen jobban szeret aszfalton hosszú túrákat tenni, mint egy technikás, nagyobb kihívásokkal teli terepen. Kezdésnek nem szeretett volna semmi komolyabb szerkezetet, valamint az új szinte szóba sem jöhetett, hiszen nagyon nagyon alacsony felszereltséggel rendelkező bringák voltak a rászánt keretben. Használtakból viszont akadt szépen, és ha már lehet válogatni, akkor olyan kellene, ami tényleg tetszik neki. És mint két éve, most is Zsolti lett a szerencsés eladó. Berni a Merida vázat is tőle vette, és most az országútit is. Amolyan tényleg szerelem volt első látásra a bringa, egyedüli kérdés az volt, jó-e a méret számára. De ezen nem sokáig gondolkoztunk, megbeszéltük, hogy csütörtök délután találkozunk.

Aznap délután autóba pattantunk, és irány Tatabánya. Miután megérkeztünk, először a szobában lett kipróbálva görgőn, hogy méretben jó vagy sem. Hiszen ha nem jó ,akkor felesleges már az utcára is levinni a sokadikról. A méret szerencsére mondhatni, hogy stimmelt, egyedül stucniból kellett rövidebb, de az meg van tartalék otthon, így irány az utca és a rendes próbakörök.
Bár a kezdeti bizonytalanság bőven megvolt, mégis nagyon határozottan arra jutott Berni, hogy kell neki, és ilyenkor már nincs ember, aki eltántoríthatja tőle. Így teljesült a régi vágya, van egy országúti bringája.
17857597_1492393900790996_813029045_n
Az első túrára viszont szombatig rossz idő és szabadidőhiány miatt várni kellett. Indulás előtt kicseréltem a stucnit, és mivel a régi pedál kellett Zsoltinak, csak nem bírta ő sem kilazítani, így beugrottunk a Decathlonba egy Shimano M520as spd pedálért, valamint ha már ott voltunk akkor vettünk kilométerórát és bandázst is. De ha már így belejöttünk a vásárlásba, akkor ott kicseréltettük a pedált Attilával (volt sokkal hosszabb pedálkulcsuk :) ) és felrakta az órát is. Így végre nyugodtan indulhattunk tekerni. Úticélunk egy kényelmes próbálgatós Tényő oda-vissza volt. Mivel a bringa stílusa még nagyon új volt neki, így nem siettünk, szokni kell még, hogy milyen reakciókra hogyan viselkedik. De könnyedén elértünk Tényőig, mondhatni hogy eseménytelenül.
Visszafelé viszont nagyon erős szembeszelet kaptunk, amire mondhatni, hogy semmi szükségünk nem volt, de legalább kis edzésnek fogtuk fel. Hazafelé nem Csanaknak jöttünk, hanem hátulról Győrújbaráton át. Szegény Berni itt jött rá, hogy a bringán csak két tányér van elöl, és ezt az emelkedőt bizony keményen combból kell megoldania a monti kényelmes, könnyű fokozatához képest. Ha nem is őszinte mosollyal, de feltekert végig, és jöhetett a gurulás, amitől személy szerint én jobban tartottam. Sosem szeretett lefelé száguldozni, inkább kemény emelkedőkön felfelé mászni. De sikeresen vette az akadályt, mint mindig. Igaz nagyon félelmetes volt szerinte, hogy semmi súlyt nem lehetett érezni a bringából a Merida után, de azért élvezte. Győrújbaráton még megálltunk egy fagyira, aztán kényelmesen hazatekertünk.
Zárásként összességében el lehet mondani  hogy bár még nagyon furcsa és szoknia kell a bringát, de legalább ennyire is élvezte ezt a majdnem 30 kilométert. És jöhet a következő túra nagyon hamar.

Közzétette: Tekerés az élet – 2017. április 9.



Visszatértünk!

Írta: Tóth Péter • 2017. február 27. • Túra, , , , Comments

Nagyon-nagyon régen sikerült ide írni már, ennek az az oka, hogy az utóbbi fél évben nagyon sok egyéb projektet sikerült bevállalnunk és elindítanunk. De idénre már ismét a tekerésé lesz a főszerep, és szeretnénk a weboldalt is lehetőleg nagyon aktívvá tenni.

Na de a lényeg, hogy megvolt az év első tekerése, mondhatni, hogy már hagyományosan Győrújbarátra,  hiszen tavaly is pont ezen az szakaszon tekertünk. Igaz, akkor csak a kilátóig, hiszen ott megfogott minket a sár. De idén egy kicsit hidegebb volt, így sziklakemény talajnak néztünk elébe.

Délelőtt volt a találkozó a szokásos helyen a Págisznál, és mindössze 4-en indultunk tekerni, Peti, Viktor, öcsém és én. Útvonalként először a Kopjafa volt betervezve, és onnantól majd tovább a rádiótorony. Az első részével nem is volt gond, a Győzelem utcát sikeresen legyőztem, és örömmel konstatáltam, hogy végre sikerült egy normális téli ruházatot összeállítani, amiben nem izzadok túlságosan, egyedül az spd miatt egy kamáslit vagy téli cipőt kéne beszereznem. Örömmel tapasztaltam, hogy sikerült a kilátóhoz is feltekernünk megállás nélkül, bár azért itt már rendesen éreztem a kimaradt hónapokat, és sejtettem, hogy nem lesz olyan egyszerű ez a túra. Sajnos ez be is igazolódott a rádiótoronyhoz felfelé. Egy laza combgörcs tudatta velem, hogy: Hello cimbora, pár hónapot azért kihagytál!

20170104_112351
A többiek a félúton levő síkságon vártak be, de aztán onnantól ismét nyugodtan tudtam tovább tekerni egészen a betontoronyig, ide mint szinte mindig, senkinek sem sikerült feltekerni, hiszen nagyon meredek és trükkös az emelkedő. Fent pihentünk egy kicsit élvezve a hóesés szépségét is, hiszen végre amolyan igazi téli bringázás hangulatot adott a nagy pelyhekben hulló hó. Nyúl felé folytattuk az utunkat lefelé a Szurdikon, ami számomra nagyon rossz volt, lévén hogy a hideg utat talált a cipőmbe, és eléggé lefagyott a lábam, valamint eleinte nem sikerült a beleragadt fagyott föld miatt becsatolni a lábam. De ez még a rutin hiánya, hiszen az első évem töltöm még csak ezzel a rendszerrel. A Szurdikról a borospincék utcájában folytattuk az utunk, ami számomra egy nagyon kellemes hely a maga gyönyörű látványával. Innen pedig tulajdonképpen visszatekertünk a betontorony lábához , és ismét a gurulásé volt a főszerep, bár itt már szerencsére nem éreztem a lábam a hideg miatt. A túra vége pedig ugyanazon az útvonalon ment, mint amin jöttünk, végig a kilátóig, majd tovább a Győzelem utcára a Kopjafán keresztül.

Összességében egy remek tekerés volt így év elején, nagyon jól esett végre ismét kétkeréken lenni.

 


Kövess minket Facebookon!

Strava club

Rólunk

Tóth Péter:
Mindig is imádtam a bringázást, a természetet és a fotózást. Ezen 3 tényező az, ami minden nap új ötletekre sarkall, új helyszínekre visz el. Egy túra, egy kis bohóckodás, és sok kellemes élmény, ami örökre megmarad.

Tóth Bernadett:
A legjobb kikapcsolódás számomra a biciklizés akár egy hétvégén, akár egy nehéz és fárasztó nap után, ki tudja az embert kapcsolni mind szellemileg, mind fizikailag. Egy túrával párosítva pedig rengeteg új élményt tudok szerezni, szép tájakon járni, és még egészséges is.

Kovács Péter
Gyermekkorom óta járom utakat két keréken, eleinte azért, mert gyorsan lehetett vele közlekedni, mással meg nem tudtam, most meg már azért, mert szeretem. Jó elmenni túrázni, sok társaság van akikkel eljárok, mellette pedig kikapcsol és megnyugtat. Szeretem, mert formálja testemet, egyszer ilyen forma, egyszer olyan forma. :) Szabadságot ad és boldogságot.

Kovács Viktor
Viktor vagyok, egy érdekes kerékpáros, 29er-t hajtok. Vele érem el a kerékpáros Nirvánát, sebességet, örömet okoz, és összehozza a társaságot.

Maráz Benjámin
Beni vagyok, bringaőrült állampolgár. Talán mint itt sokan mások, én is gyerekkorom óta pedálozok, jelentős bmx korszakom is volt (a bele ölt idő jelentős, az eredmény annyira nem). Számomra a kerékpározás mostanára inkább már munkába járást, városban szaladgálást jelent, de ha az időjárás engedi illetve van szabadidőm, akkor azért kimerészkedek a városból egy jó túrára.

Címkék

Archívum

Bejelentkezés

© Tekerés az élet!